Egy kötetben jelenik meg Wass Albert két első műve, ezúttal az eredeti első kiadások szövege szerint. A magyar regényirodalom évtizedekig rejtett értéke volt a Farkasverem, amely először 1934-ben jelent meg, és amelyért szerzője Baumgarten-díjat kapott. A különös hangulatú, különc figurákat fölvonultató mű az 1920-as évek végén, Erdélyben, a Mezőség kopár és álmosító tájain játszódik. A szerző legendás első kötete mindmáig a legnagyszerűbb körkép a több évszázados elszigeteltségben élő erdélyi Mezőség életéről és egyben a trianoni nemzetcsonkulás után felnövekvő ifjúság lélektani pontossággal megrajzolt "szomorú" és hiteles ábrázolása. Csaba: "De mennyire író írta! Tamási Áron hangja mellett ma a legbiztatóbb üzenet Erdélyből" - írta a Nyugat 1940-ben a frissen megjelent Csaba regényről, mely most először jelenik meg Magyarországon a szerző 1981-es előszavával, amit az amerikai kiadás elé írt Wass Albert. De olvassuk tovább a Nyugat sorait: "Milyen szomorú regény, már az első kortyban ezt érezzük, s ínyünkről végig nem múlik ez a szomorúság. Nem édes, ártatlan érzelmeskedés, s nem démonok viaskodása. Ez a hangtalan szomorúság ott settenkedik Wass Albert regénytájain, a mezőségi falvak barna estéiben. Hóolvadásos kora tavaszban tépett hegyoldalakra telepszik, néha öreg holló lomha szárnycsapásával felröppen a háztetőre, máskor a lámpagyújtogatót kíséri esti körútján és a kolozsvári ázott utcákon felgyűrt gallérok mögé bújik. Fileki Ferkó gyerekszobájában az alkonyat szorongásoktól válik sűrűvé, a kisfiú egy érthetetlen mondattal viaskodik: mit jelent elveszteni a hazát? A felnőttektől hallja ezt a mondatot, 1918-ban vagyunk, Erdélyben, ekkor indul a regény. A mondat sok mindent jelent: azt, hogy el kell költözniök a kolozsvári családi házból, hogy kivágják apja kedves erdejét, megérti, hogy az új szavak szegénységet jelentenek, olyan küszködést, amely talán nem ér véget soha. Mire megért mindent, a gondok felnőtté érlelték. Az első szerelem is elpattant egy sírós búcsúdélutánon. A tizennyolc éves Ferkó már otthonos a magányban, lerongyolódott birtokával vesződik, társtalan férfi." A Csaba jelkép: az embernek soha nem szabad elcsüggednie, a romokon is építeni kell. Hőse Erdély, a leigázott erdélyi magyarság egy rétege, egy mozdulatlan, pusztuló világ, mely bűvös erővel köti magához embereit. Kitűnő alakokat mutat be, különcöket, megható, elkallódott sorsokat és sorssal harcba szálló férfiakat. Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Egy nép tragikus, nagyszerű küzdelmének regénye ez a szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú munka.

A két összetartozó regény egy kötetben jelenik meg a díszkiadás negyedik köteteként. Az 1940-ben írt Jönnek! azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének - Észak-Erdély visszacsatolásának - nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok Szolnok-Doboka vármegyébe való bevonulása között telt el. Ez a tizennégy nap az ottani magyarság számára talán nehezebben, kínosabb lassúsággal vánszorgott, mint az azt megelőző huszonkét, kisebbségi sorban végigtengődött esztendő. A várakozás feszült napjai alkalmat adnak a falu, Vasasszentgothárd lakóinak - magyaroknak és románoknak -, hogy átgondolják a sanyarú múltat és a lehetséges, biztató jövőt; hogy számot vessenek az elkövetett bűnökkel és az elszenvedett sérelmekkel, ki-ki a maga korábbi és reménybeli helyzete, illetve erkölcsi fölfogása szerint. Vibráló érzések pontos lekottázása adja a feszes cselekményű, izgalmas epizódokkal tűzdelt helyzetjelentés drámai hangulatát, katartikus tanulságait. A rablóhordákra emlékeztető kivonuló románok fejvesztett kapkodását, fosztogatását, az utolsó napok megannyi személyes sorsdrámáját feledteti a nagy nap kifejezhetetlen, már-már artikulálatlan öröme, a lelkek ujjongása, az egyetlen boldog sikollyá váló fölszabadulás pillanata. Az 1949-ben, immár Nyugaton keletkezett Adjátok vissza a hegyeimet! egy korán árvaságra jutott fiú élettörténetébe sűríti az erdélyi magyarság megpróbáltatásait. A kisebbségi sors balladai tónusú regénye az örök megaláztatás, a kiszolgáltatottság, az áldozati sors és vállalásának hátborzongató jeremiádjává növekszik. Ennek az ágrólszakadt juhászbojtárnak és szénégetőnek egész életében négy olyan esztendő jutott, amikor egyáltalán embernek érezhette magát: a "magyar világ" 1940 és 1944 közötti ideje. S ami ezután szakadt Erdélyre, az maga volt a pokol, a "világ vége": háború, véres bosszúhadjáratok, genocídium, útonállás, gyilkosságok, az élet tönkresilányítása. Ebben a törvényen kívüli, nyers ököljogra épülő, tébolyodott világban ép erkölcsi érzékű, hazafias lelkületű, tudatos gondolkodású embernek helye nem lehetett, így lesz a hajdan jámbor fiúból a havason bujdosó haramia, aki az olvasó előtt mégis hőssé magasztosul. Hiszen ez a - szándékoltan névtelen - hős szinte puszta kézzel, a tíz körmével védte Erdélyt a beözönlő román és orosz hordáktól - mindhiába. Végül szerettei elvesztése után a hazájától is megfosztják, s mivel a becsületes életre és a jövőre semmi kilátása nem marad, nyugatra szökik, hogy beleordítsa a "szabad világ" fülébe Erdély irtózatos tragédiáját. Megrendítő, letaglózó, egyben lélekemelő olvasmány mindkét, fordulatokban bővelkedő, izgalmas cselekményvezetésű regény (Legeza Ilona)

Novemberben jelenik meg ez a döbbenetes erejű írás, mely az erdélyi háború napi krónikája 1916–1917-ből. "Még több kárt szenvedett a vármegyei községek székely népe, ahol az oláh katonaság a hadak útján szabadon rabolt, égetett, gyilkolt. A hivatalos jelentések és összeírások szomorú számadatokat sorolnak fel erről. Így Szentegyházas oláh faluban 62 lakóházat és 72 gazdasági épületet égettek fel, Farcádon 30 lakóházat. Ott megölték Vajda Ferenc 80 éves községi jegyzőt, mert nem akarta megmondani, hogy merre mentek a magyar katonák. Eteden 30 gazda épületét gyújtották fel. Kohátfalván öt gazdát lőttek agyon. Malomfalván a felperzselt lakóházak mellett 12 gazdát öltek meg. Zetelakán felgyújtották a virágzó fűrészgyárat, elhajtották a marhákat, Vágáson elpusztult 40 lakóház és 51 gazdasági épület. Legtöbbet szenvedett Parajd vidéke, hol döntő ütközetek folytak október elején. Parajdon megöltek 37 férfit, 7 nőt, elhurcoltak 20-at. A falu egy része leégett, a marhát elhajtották. Alsó-Sófalván megöltek 3-at, elhurcoltak 111-et. Felsősófalván megöltek 4-et, elhurcoltak 62 férfit. A lovakat elvitték. Korondon leégett 16 ház, megöltek 18 férfit, elhurcoltak 7-et. Atyhán leégett 4 ház, megöltek és elhurcoltak 4-4-et. Siklódon 16 épület égett le, megöltek 11-et, elhurcoltak 30-at stb. Székelykeresztúron nem járt ellenség, de a város ágyútűzben állván, a régi szövődeépületet gránátlövés felgyújtotta. Innen Székelyudvarhely felé leégett Bögözön 6 ház, a vasúti állomás is. Galambfalván 10, Malomfalván, Szentléleken, Bogátfalván, Farkaslakán sok épület, Szejkefürdőt kirabolták. Az anyagi káron kívül az oláh uralom alatt a legtöbb faluban többen gyilkosság áldozatául is estek, összesen mintegy százan. Siménfalván 2 férfit és 2 nőt agyonlőttek, mert a palánkon kikandikáltak. Kobátfalván 4, Tordátfalván 5 gazdát öltek meg. Legkegyetlenebb volt az etédi tömeggyilkosság, ahol 22 embert, köztük aggastyánokat, nyomorékokat és gyermekeket lőttek agyon szept. 30-án. Az útszélen temették el őket. Oroszhegyen is 17 embert öltek meg. Az oláh rémuralom gaztettei között a legborzalmasabbnak mondják a közigazgatási jelentések az otthonmaradt nőkön elkövetett erőszaktételeket, melyek száma száznál is több. Miklósfalván a nőknek meg kellett mutatniuk a mellüket, mert – füllentette az oláh tiszt – egyik helyiségben női ruhába bújt német tisztet találtak. Az oláh betörés Csík vármegyét is váratlanul lepte meg és özönlötte el mind a négy Moldva felé vezető szoros felől. A székely városok közül legérzékenyebben Csíkszeredát sújtotta, mert nemcsak alaposan kifosztotta, hanem búcsúzóul fel is gyújtotta. A 4500 lakosú városkából a menekülés után mindössze 8-10 öregember és asszony maradt a városban, akiktől szabadon rabolhattak, fosztogathatták az elhagyott házakat, lakásokat. Minden értékesebb fellelhetőt magukkal vittek, a bútorokról a bőrbehúzást levagdalták. Legtöbb kárt azonban azáltal okozták, hogy mikor menekülniök kellett, bosszúból a várost több helyen, arra külön szervezett gyújtogató csapattal felgyújtották. Állítólag 10 katonát azzal a szigorú paranccsal hagytak hátra, hogy a város különböző pontjain mindenik 8-8 házat gyújtson fel, s e célra benzinnel, petróleummal és gyújtó kézi bombákkal voltak felszerelve. Emiatt a városnak mintegy harmada a tűz martalékává lett."

LŐRINCZ L. LÁSZLÓ: Ragyogó fantáziával megírt, letehetetlenül izgalmas történet.Amikor olvastam, úgy éreztem, hogy magam is ott vagyok a kincsvadászok között. És persze reménykedtem, hogy megúszom élve a kalandot. Dr. Fedina Lídia kétszeres Zsoldos Péter-díjas írónő legújabb regénye mesterien ötvözi a történelmi tényeket és a dedukciót, a valóságos és a vélt eseményeket. Korokon át követhetjük a Seuso-kincs útját a későrómai kori Pannonia Valeriától, a kiegyezés utáni békeéveken át a Waffen-SS Tavaszi ébredés hadműveletén keresztül egészen a gulyáskommunizmus langymelegéig, de nem marad ki a Magyar Néphadsereg prominens képviselőinek vetélkedése és a szovjet titkosszolgálat ténykedése sem. A meghökkentő események között betekinthetünk a szerb és libanoni ügyletek mögött meghúzódó külföldi műgyűjtők és múzeumok világába, majd a New York-i per részleteibe is, hogy aztán a kincsek hazakerülésével és a bűnügyi szálak elvarrásával a jelenbe érjünk... Műkincsvadászat évszázadokon keresztül, amit ármány és gyilkosság, vér és hazugság övez.

Művészsors a nyilas és a kommunista terror alatt.

A göllei iskolaigazgató leánya, miután 1936-ban Dohnányi Ernőtől átveszi énektanári diplomáját, a katedra helyett a Negresco kávéház pódiumát választja. Néhány év alatt a Vigadó téri üvegpalota, a Hangli kedvence lesz. Az országos népszerűséget azonban a rádió és a film hozza meg számára. Karrierje csúcsa a második világháború vészterhes időszakára esik. Bár az úri középosztály tagja, a Horthy-rendszer ünnepelt sztárja, önzetlenül segíti a vészkorszak üldözöttjeit. Villájában titkos búvóhelyet alakít ki, s ezzel magát is halálos veszedelembe sodorja… Az énekesnő leánya, a Londonban élő újságírónő Monica Porter, a történet szereplőinek beszámolói és édesanyja visszaemlékezései alapján izgalmas, fordulatokban bővelkedő, kitűnő kordokumentumot írt. A kötet Rácz Vali szakmai munkásságát is bemutatja. A művész színházi és filmszerepeit, a pályakép fontosabb eseményeit Péter Zsolt színháztörténész összegezte.

Először jelenik meg Magyarországon a témájában és nyelvében is különleges imakönyv. A csudákkal ékes somlyói Mária kegyhelyét látogató zarándokok lelki épülésére állította össze P. Réthy Apollinár ferencrendi szerzetes, írta az első kiadás címlapjára a kolozsvári kiadó 1924-ben. Ezúttal reprint kiadásban jelenik meg 2019-ben, a csíksomlyói pápalátogatás évében. Az imakönyv számos közismert ősi imát és éneket tartalmaz, de találhatók benne olyanok is, amelyek az idők folyamán feledésbe merültek.Mit akar a Kalauz?, hangzik el a bevezető kérdés száz évvel ezelőtt az előszóban. Íme: A székely nép mindig mélyen vallásos és erkölcsös volt. Hite és erkölcse felett anyai szemmel őrködött a székelyek Nagyasszonya. Szűz Mária Anyja volt e sokat szenvedett népnek, s e nép gyermeke volt a sokszor felkeresett Anyának. Ma mintha a szent Szűz nem vigyázna reánk: hitünkben meginogtunk, erkölcseinkben meglazultunk. Nem csoda: a székely nép már nem borul le oly mélységes hittel és bizalommal kegyszobra előtt, mint régente. Pedig a székely népnek manapság van a legnagyobb szüksége a Szűz Anyára, anyai szívére, anyai kezére, anyai szemére, anyai könnyeire, anyai imájára. E Kalauz vissza akarja vezetni az eltévedett gyermeket a mindig megbocsátó, irgalmas Anyához, hogy az ő karjai közt megint vallásos és erkölcsös legyen a székely nép, mint régebb volt. Adja Isten! Csíksomlyó, 1924. március 25-én.

Volt egyszer egy színház. A Csillagok városában, a hollywoodi álomgyár árnyékában egy magyar művészszínház, amely negyedszázadon át aratta sikereit és szórakoztatta a közönséget. A Los Angeles-i Thália Stúdió története páratlan teljesítmény színháztörténetünkben: nem volt ezenkívül még Amerikában, a Missisipitől nyugatra magyar színház, amelyik 25 esztendeig folyamatosan működött volna. Ott, ahol egy színház nem csupán művészi élményt nyújt, hanem közösségformáló erő is, nem csupán szórakozás, hanem lélekmentés – egy miniatűr magyar haza az óceán túlpartján. Ennek a színháznak a csillogó ünnepeibe és hétköznapi nehézségeibe, hangos sikereibe és rejtett kulisszatitkaiba avat be a sajtó hitelessége által, de a személyesség varázsával a Thália Stúdió egykori igazgatónője és első számú sztárja, Óss Enikő. A Nagyváradról az Egyesült Államokba emigrált színésznő férjével, Varga Tiborral együtt hozta létre és működtette a Thália Stúdiót… Aztán új felvonásra nyitotta a függönyt: hazatelepült Budapestre, és megírta élete és a Thália izgalmas történetét. Volt egyszer egy színház… (Medgyessy Éva)

Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a poézisnak a jellegét. Maga a költő vigyázott rá, hogy minden fontos egyben legyen. Ránk, most élőkre és az utókorra vár ennek a költészetnek az eddiginél mélyebb megértése. Kiderülhet például az egyedisége. Különösképpen abban, hogy bár hasonló iránnyal és szenvedéllyel, mégis rajongott elődeitől és kortársaitól eltérően tudta megfogalmazni azt a világot, amelyet ők is egyedien rögzítettek az örökkévalóságnak, de az ő versei nélkül valami nagyon lényeges hiányozna. Talán leginkább az a belső gyötrődés, ami költészetének egyre magasabbra ívelő utolsó évtizedeit jellemzi. Aki lelkében magára akar ismerni, s megélte ezeket az évtizedeket, ezek a versek mindennapi olvasmányai lehetnek. Olykor szociográfiai pontosság, olykor festői víziók, olykor utánozhatatlan emberi-nemzeti aggódás... És mi minden még! Része lesz ez a magyar klasszikának.

Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a poézisnak a jellegét. Maga a költő vigyázott rá, hogy minden fontos egyben legyen. Ránk, most élőkre és az utókorra vár ennek a költészetnek az eddiginél mélyebb megértése. Kiderülhet például az egyedisége. Különösképpen abban, hogy bár hasonló iránnyal és szenvedéllyel, mégis rajongott elődeitől és kortársaitól eltérően tudta megfogalmazni azt a világot, amelyet ők is egyedien rögzítettek az örökkévalóságnak, de az ő versei nélkül valami nagyon lényeges hiányozna. Talán leginkább az a belső gyötrődés, ami költészetének egyre magasabbra ívelő utolsó évtizedeit jellemzi. Aki lelkében magára akar ismerni, s megélte ezeket az évtizedeket, ezek a versek mindennapi olvasmányai lehetnek. Olykor szociográfiai pontosság, olykor festői víziók, olykor utánozhatatlan emberi-nemzeti aggódás... És mi minden még! Része lesz ez a magyar klasszikának.

Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a poézisnak a jellegét. Maga a költő vigyázott rá, hogy minden fontos egyben legyen. Ránk, most élőkre és az utókorra vár ennek a költészetnek az eddiginél mélyebb megértése. Kiderülhet például az egyedisége. Különösképpen abban, hogy bár hasonló iránnyal és szenvedéllyel, mégis rajongott elődeitől és kortársaitól eltérően tudta megfogalmazni azt a világot, amelyet ők is egyedien rögzítettek az örökkévalóságnak, de az ő versei nélkül valami nagyon lényeges hiányozna. Talán leginkább az a belső gyötrődés, ami költészetének egyre magasabbra ívelő utolsó évtizedeit jellemzi. Aki lelkében magára akar ismerni, s megélte ezeket az évtizedeket, ezek a versek mindennapi olvasmányai lehetnek. Olykor szociográfiai pontosság, olykor festői víziók, olykor utánozhatatlan emberi-nemzeti aggódás... És mi minden még! Része lesz ez a magyar klasszikának.

Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a poézisnak a jellegét. Maga a költő vigyázott rá, hogy minden fontos egyben legyen. Ránk, most élőkre és az utókorra vár ennek a költészetnek az eddiginél mélyebb megértése. Kiderülhet például az egyedisége. Különösképpen abban, hogy bár hasonló iránnyal és szenvedéllyel, mégis rajongott elődeitől és kortársaitól eltérően tudta megfogalmazni azt a világot, amelyet ők is egyedien rögzítettek az örökkévalóságnak, de az ő versei nélkül valami nagyon lényeges hiányozna. Talán leginkább az a belső gyötrődés, ami költészetének egyre magasabbra ívelő utolsó évtizedeit jellemzi. Aki lelkében magára akar ismerni, s megélte ezeket az évtizedeket, ezek a versek mindennapi olvasmányai lehetnek. Olykor szociográfiai pontosság, olykor festői víziók, olykor utánozhatatlan emberi-nemzeti aggódás... És mi minden még! Része lesz ez a magyar klasszikának.

Kiadatlan írások 1960–2008.

Ez a könyv súlyos bizonyíték az utóbbi négy évtizedben egyre inkább romló újságírás értékbajaira. Amit Csoóri Sándor ír vagy nyilatkozik, interjút ad valakinek, az ma is úgy áll, mint a cövek. Olyannyira úgy, hogy ezzel szemben nem is kell emlékeztetnem azokra az akkori – és érdekes módon mindig ugyanazoktól származó – harcos újságírói teljesítményekre, amelyekre már senki sem emlékezik. Viszont Csoóri Sándornak ezek a nem igazán az örökkévalóságnak szánt írásai, beszédei ma is az igazságukkal vannak jelen, alighanem épp azért, mert az igazságuk nem csupán visszafelé, hanem a jövő felé is fénylenek. Mert a lényegről szólnak, mindig egy nép történelméről, kultúrájáról, abban a mindennapiságban is, amikor valaki magyar tudósként fedez fel valami Nobel-díjasat, vagy Kodály–Bartók-példákat teremt, s épp ugyanúgy, ha „csak” talicskát tol vagy leveses kanalat vesz a kezébe. Nem a szakmai, iskolai előmenetel, pláne nem a hatalmi ranglétra az osztályozás fő szempontja, hanem a Németh László szerinti emberi-nemzeti minőség.

Egy emlékkönyv az életrekeltés könyve is lehet. Ez pedig ilyen! Nem a búcsú, a gyász hangulata uralkodik benne, hanem az a meggyőződés, hogy mindaz, amit Csoóri Sándor teremtett, ma is és holnap is él. Ha valaki örül ennek, hát ezért olvassa el, aki pedig más ízléssel van megáldva azért, hogy szembesüljön az ellenérvekkel. Csoóri Sándor egész életében furcsa viták kereszttüzében élt. Évtizedeken át az volt ez a furcsaság, hogy a hatalom kivételével úgyszólván mindenki szerette. Bármilyen irányú gondolkodók, művészek, írók, filmesek, színészek, festők, szobrászok nemcsak szerették, becsülték, de barátjuknak is tekintették. Szerte a magyar világból olvasók és nemigen olvasó egyszerű emberek ezrei az ügyintézőjüknek tartották, s az is volt. Az ötágú síp Illyés Gyulája után ő lett az akkor már mozaik-nemzet magyarországi szellemi reménysége. Részben ezért, részben a liberálisok hatalomvágyó, a nemzet fontosságát tagadó politikai kisebbségével indított vitája miatt eljött az idő, amikor a gyűlölet lángjai közé is bekerült. Ezeknek a vitáknak a megoldása nem lehet a hallgatás. Ez a könyv a kibeszélés pártján áll. Ez az emlékkönyv a hasonló célú könyveknek abba a családjába tartozik, amelyeknek minden írása kifejezetten az emlékezés középponti alakjáról szól. Természetes, hogy a bevezetőt az utolsó harmincöt évben - és azóta is - a hozzá legközelebb álló ember, a feleség, a társ, Balogh Júlia írja, s hogy az első fejezetben a temetésen elhangzott gyászbeszédek olvashatók. A második fejezetben azok a friss írások sorakoznak, amelyek e gyűjtemény számára készültek. A harmadikban a már eltávozott kortársak verseiből, esszéiből, tanulmányaiból és köszöntőiből találnak válogatást. Itt olyan gazdag a kincsestár, hogy teljességre aligha törekedhettünk. A negyedik fejezetben az egy nemzedékkel fiatalabb követők írásai következnek. Olyan kutatókról, költőkről, mély ismerőkről van szó, akik valóban végigkövették Csoóri Sándor teljes életútját. Három tucat írás és ugyanennyi fotó - a kivételes könyv a második halálévfordulóra jelenik meg.

Éji nap és Nappali hold: Csoóri Sándor kiadatlan naplói 1955-2011 két kötetben. Igazságra, őszinte szóra kiéhezett szellemi lényeknek olyan mondatokra, leírásokra van szükségük, amelyek épp azt mondják el hitelesen a megélt valóságról, amit csak egy kivételes és önmagával is kíméletlen szem láthatott. Ezek a naplójegyzetek valóban ilyenek. Az egészhez képest kisebb terjedelmű Nappali hold kivételével minden sor először kerül az olvasó elé. S ha a Nappali hold annak idején, a '90-es évek elején - ma már nyugodtan mondhatjuk - a világirodalom, de egészen biztosan a magyar közélet legnagyobb és még mindig lecsapolatlan erkölcsi mocsaras "fantomháború"-ját idézte elő, ez a kétkötetes előzmény és folytatás sem tagadja meg a szerző valóságrögzítő szándékának bátorságát: ha valaki lőni akar, hát lőjön! Csak legalább az indulatának legyen igaza! Csoóri Sándor nem félelemből nem jelentette meg életében ezeket a naplójegyzeteket. Emlékeztetők és előkészületek voltak a számára. Némelyikből később tanulmányok, esszék születtek. A többi feldolgozásához pedig erő kellett volna az utolsó évtizedben. Még a magánélet is itt van - eddig nem ismert belső vívódásokkal és örömökkel. Izgalmasnak ma azt a könyvet minősítik, amelyik gazdag a hajszákban, a gyilkos fordulatokban. Ha jól meggondoljuk, ebben a két kötetben is van épp elég hajszoltság és fenyegetettség. Mégsem személyes napló ez. Sokkal inkább korleírás. Annak lehet most és lesz majd később is izgalmas, akit a kor érdekel. Egy nép, egy nemzet kora a huszadik-huszonegyedik század olykor kataklizmatikus évtizedeiben. A már odaátról kitekintő Csoóri Sándor áll előttünk a maga igazságával és őszinteségével.

Éji nap és Nappali hold: Csoóri Sándor kiadatlan naplói 1955-2011 két kötetben. Igazságra, őszinte szóra kiéhezett szellemi lényeknek olyan mondatokra, leírásokra van szükségük, amelyek épp azt mondják el hitelesen a megélt valóságról, amit csak egy kivételes és önmagával is kíméletlen szem láthatott. Ezek a naplójegyzetek valóban ilyenek. Az egészhez képest kisebb terjedelmű Nappali hold kivételével minden sor először kerül az olvasó elé. S ha a Nappali hold annak idején, a '90-es évek elején - ma már nyugodtan mondhatjuk - a világirodalom, de egészen biztosan a magyar közélet legnagyobb és még mindig lecsapolatlan erkölcsi mocsaras "fantomháború"-ját idézte elő, ez a kétkötetes előzmény és folytatás sem tagadja meg a szerző valóságrögzítő szándékának bátorságát: ha valaki lőni akar, hát lőjön! Csak legalább az indulatának legyen igaza! Csoóri Sándor nem félelemből nem jelentette meg életében ezeket a naplójegyzeteket. Emlékeztetők és előkészületek voltak a számára. Némelyikből később tanulmányok, esszék születtek. A többi feldolgozásához pedig erő kellett volna az utolsó évtizedben. Még a magánélet is itt van - eddig nem ismert belső vívódásokkal és örömökkel. Izgalmasnak ma azt a könyvet minősítik, amelyik gazdag a hajszákban, a gyilkos fordulatokban. Ha jól meggondoljuk, ebben a két kötetben is van épp elég hajszoltság és fenyegetettség. Mégsem személyes napló ez. Sokkal inkább korleírás. Annak lehet most és lesz majd később is izgalmas, akit a kor érdekel. Egy nép, egy nemzet kora a huszadik-huszonegyedik század olykor kataklizmatikus évtizedeiben. A már odaátról kitekintő Csoóri Sándor áll előttünk a maga igazságával és őszinteségével.

Csoóri Sándor válogatott gyermekverseit olvasva csak az juthat eszünkbe, hogy a költő jókedvében írta azokat: játékosak, csipkelődőek, csúfolódó, ugyanakkor mesteri nyelvi játékokkal teli vagy pattogó ritmusukkal táncba hívogató költemények. Ez a kötet Csoóri Sándor életműsorozatának első darabja. Hogy miért a kicsinyek vehetik kezükbe az első kötetet? Mert őhozzájuk illik a legavatottabb hangon szólni. A CD mellékleten Sebő Ferenc verses muzsikáját élvezhetik, míg a színes illusztrációk Csoóri Sándor legszűkebb környezetéből kerültek ki. A különleges kötetet az unokák, Molnár Lilla Júlia és Hóvári Virág Zsófia, valamint egyik dédunoka, Zimber-Csoóri Berta Julianna ihletett rajzai színesítik. Pálfy G. István: Megpróbálom magam elé képzelni ennek a könyvnek, ezeknek a verseknek az íróját. Képzelegnem sem kellene, hiszen elég közelről láttuk egymást. A gyermekversek íróját azonban nem láttam. Ez maga volt a titok. Nem mintha titkolta volna, hiszen négy gyermekkönyve jelent meg, közülük kettő az országos viharokat keltő írásos csatái közben. De ez soha nem jött szóba. Most döbbenek rá, hogy a közélet akkori és rá kihegyezett gonoszságai, megsemmisítő indulatai nem tudták elvenni tőle a jövőt simogató kéz belső nyugalmát. Ha gyermek volt mellette, elindított benne valami ősi érzést. És talán leveleket is akart küldeni ezekkel a versekkel az utódoknak, amelyek arról szólnak, hogy a leginkább megtartó erő a szülőföld. Zámoly, a szülőfalu neve, újra és újra játékos mutatványként gurul elő. Az ürömi versekből pedig az hangzik ki, hogy a világban bárhol vagyunk, otthon nélkül nem élhetünk. Tamási Áron ezt felnőtteknek mondta. Csoóri Sándor gyermekeknek is. Néhány évtized alatt ennyivel vált otthontalanabbá és sebezhetőbbé a létünk.

Az elmúlt évtizedekben számtalan könyv jelent meg az 1920 és 1945 között fennállott Magyar Királyi Honvédséggel kapcsolatban. Vannak, amelyek levéltári forrásokra támaszkodva kívülről, objektíven mutatják be kialakulását, fejlődését, szervezetét vagy alkalmazását a II. világháborúban. Más írások a honvédség egykori tagjainak: tábornokoknak, tiszteknek vagy éppen legénységi állományúaknak tollából szubjektíven számolnak be arról, hogyan látták a honvédséget belülről. E kötet alapjául egy, a második világháborúban hősi halált halt honvédtiszt, Molnár Andor százados dokumentumokból és elsősorban fényképekből álló hagyatéka szolgál. Az ehhez hasonló gyűjtemények döntő többsége a háborús pusztítások, az emigráció, a kitelepítések vagy egyéb kényszerköltözések során elveszett, megsemmisült. Az 1944 áprilisában a Kárpátok előterében hősi halált halt Molnár Andor hagyatékára más sors várt. Tekintettel arra, hogy a családfő, aki gyanús lehetett volna a háború utáni kommunista hatalom birtokosai szemében, már nem élt, apósa és felesége pedig közmegbecsülésnek örvendő tanárként dolgoztak, nem keltették fel a mindig gyanakvó biztonsági szervek érdeklődését. Így a Molnár Andor katonai pályáját dokumentáló fényképek, iratok, bár elrakva, de épségben vészelték át a háborút követő évtizedeket. Százada élén rohamozva Tlumczyknál 1944. április 23-án aknaszilánktól találva olyan súlyosan megsebesült, hogy másnap meghalt. Holttestét az elfoglalt Nadwornán katonai tiszteletadás mellett az újonnan kialakított hősi temetőben temették el. Azonban nem nyugodott sokáig bajtársai körében. A 4. gépkocsizó lövészzászlóalj parancsnoka, Gallay Emil őrnagy még a nyár folyamán módot talált rá, hogy földi maradványait a zászlóalj egy másik tisztjével együtt hazajuttassa. Nagy "M"-mel jelölt koporsóját hazai földben, a kunszentmiklósi temetőben családja, ismerősei körében helyezték örök nyugalomra. A kötetből egy olyan katonatiszt életútját ismerheti meg az olvasó - nemcsak szövegből, hanem képek alapján is -, aki egy igen nehéz korban teljesítette katonai esküjében vállalt kötelességét, békében és háborúban "becsülettel élt és halt."